Eljött hát ez a nap is. Cuccok összepakolva és már csak a reggeli vár ránk az indulás előtt. Gyorsan csináltunk még képeket az épült belsejéről is, mert korábban ezt kihagytuk. Búcsúzkodás David-től (gondnok), majd irány Velence.
Már rutinból vettem a kanyarokat a dombos tájon, olyan mintha évek óta erre közlekednénk. Aztán megláttam a kedvenc dombom, aminek a tetején szép sorban vannak ültetve a vékony égbe nyúló fák. Megálltunk hát és készítettem még erről is fotót.
Az egész utazásunkra az volt jellemző, hogy Adri nézte ki a célbavett városkákat, de mondtam neki, hogy ha már Velence mellett elmegyünk, akkor azt még be kell iktatnunk. Nem bántuk meg. Nekem ez már a harmadik alkalom volt, de nem volt unalmas a város. Adri meg egyenesen imádta, azt mondta, hogy ez volt a legjobb az összes közül. Bennem itt-ott felkavart élményeket, ugyanis első ízben szüleimmel voltam itt, amikor én lehettem 12 éves, öcsém meg 9. Kis pöcsök voltunk mind a ketten, de sok minden megmaradt, most pedig 29 évesen, férjként, feleséggel az oldalamon megyek végig ugyan azon a hídon, járom végig ugyan azon tereket.
Autóval lehetetlen bemenni a városba, ahogy átértünk a hídon, mentünk a hatalmas parkolóházba, ahol a végén €21 gomboltak le rólunk, de ez most nem számít. Autó lerakása után felszálltunk a People Mover-re, ami nem más, mint egy metró, csak nem föld alatt és van 3 megállója. Hopsz, már bent is vagyunk a Piazza Roma-n, ahonnan egy szép kis túrát kezdhet az ember a kacskaringós sikátorokban, a csatornákat átívelő hidakon és a gondolások társaságában.
Adri el volt ájulva a látványtól, hogy minden ház oldalának a falát a tenger veri, hogy több mint 400 híd van a városban és lépten nyomon ilyeneken kell áthaladnunk. A várost ketté szeli a Canal Grande és ezen csak 1 híd megy át, ez pedig a Ponte de Rialto, ezt céloztuk meg, közben megnéztünk néhány templomot, de csak kívülről. Velence tele van maszkokkal és üvegekkel. Itthon Adri szerelmese az üvegékszer készítésnek, meg is szeretné tanulni, így az összes ilyen kirakatot megnéztük, kis feleségem pedig mindenhol kritikával élt. Ez aztán lehetett pozitív vagy negatív, de összeségében azért keveset dícsért, mert az itthoni pár művész nagyon profi és ahhoz van hozzászokva.
Maszkokból is rengeteget néztünk, de nem volt olyan, amibe elsőre beleszerettünk volna, egészen addig, míg meg nem találtuk a Rialto hidat. Itt volt egy ilyen tollas verzió, ami mind a kettőnknek tetszett, de aztán megtudtuk, hogy €29 az ára és elbizonytalanodtunk. A gondolázást már az elején elvetettük, mert elsőre €150-s árat mondtak, majd felajánlották, hogy félút csak €80. Szerettük volna kipróbálni, de azért ez brutális. Igazából az arckép rajzolás se jött össze, mert nem voltak rajzolók, vagy nem találtuk meg őket. Itt mindenki festett és csak hidakat. Elhatároztuk hát, hogy visszafele a maszkot mindenképp megszerezzük.
A hídon átkelve és a város belsejébe betörve elértük a Piazzetta San Marco-t, ahol a legtöbb látványosság van, Bazilika, Dózse Palota és Campanile di San Marco, ami egy nagy torony és jól körbe lehet onnan nézni. Egyszer ez leomlott már a XX. század elején, de aztán gyorsan újra építették. Ennek felmentünk a tetejébe és készítettünk csomó képet, megnéztük, hogyan vontatnak ki egy óceánjárót és indítják útjára. Majd lejöttünk és a téren ránéztünk egy órára, ami 18:07-et mutatott. Úristen! Több mint 4 órája császkálunk és nekünk még Klagenfurtba kell érkeznünk 22:00-ra, mert addig van nyitva a szálloda, ahol alszunk.
Tempósan elindultunk visszafelé, csakhogy a visszaút nincs ám annyira kitáblázva, mint az oda vezető, így párszor jól eltévedtünk. Talpunk fájt, testünk szomjazott és éhes is volt. Meg persze pisilni is kellett. Adri dobott is egy sárgát (drop a yellow) €1.50-ért (400 Ft), én pedig elcsábultam fagyira. Mire a hídhoz értünk, néhány boltos már pakolászott. Természetesen az is, akinél kinéztük a maszkot, így hát erre isteni jelként tekintettünk és azt mondtuk, hogy jövünk mi még ide, majd akkor beszerezzük. A parkolóház előtt aztán megálltunk enni is kicsit, mert szükségünk volt valami melegebb kajára, a szendvicsek és a langyos víz nem vonzott minket annyira.
Innen már csak Klagenfurtig kellett elvezetnem, alig 3 óra. Mi este 8 után indultunk kicsivel, ennek rendje és módja szerint megérkeztünk 23:00-kor. A GPS elkalibrálta az utcát, vagy csak én voltam béna, de az 57-es házszám alatti kocsmába szépen bementem keresni a szállást. Itt segítőkészek voltak és kicsit hülyének is nézhettek, de megmutatták, hogy 200 méterrel arrébb a másik utcában találom amit keresek. Átvettük a kulcsot, épp akkor indult haza a hölgy akivel leveleztem, majd vettünk egy nagy fürdőt és kidőltünk, elnyúltunk az ágyban mint a békák...
