Nászút 2012

Megkésve bár, de törve nem...

Egy ideje már megvannak az esküvői videók, most meg is osztjuk veletek. Sok mosolyt kívánunk hozzájuk :)

• Adri & Csabi esküvő - Rövidfilm
• Adri & Csabi esküvő - Keringő tánc
• Adri & Csabi esküvő - Herkules tánc
• Adri & Csabi esküvő - Piros ruhás tánc
• Adri & Csabi esküvő

Hetek teltek már el a nagy nap óta, így most már biztosan állíthatjuk, hogy nem csak a nászút és a mézeshetek voltak, amik bearanyozták esküvői élményeinket. Egyszerűen remek nap volt, életünk legszebb órái, melyekről mindig is álmodtunk. Szeretnénk, ha mások is így tudnák megélni saját esküvőjüket, ezért gondoltuk, hogy néhány apróságot megosztunk, amit a szervezés ideje alatt tanultunk meg.

A lánykérés után nem kapkodtunk, 1 évet adtunk magunknak az esküvőig. Végül ez több mint egy év lett, mert Adrinak diplomára kellett készülni és nem szerettük volna, hogy a két esemény egymás rovására menjen, így az esküvőt augusztusra halasztottuk. Ezt nagyon fontosnak tartom így utólag, mert nyugodt körülmények között, csak arra tudtunk koncentrálni, amire kellett. Nem szabad kapkodni, megéri türelmesnek lenni, mert annál szebbek lesznek a nagy nap pillanatai, minél jobban meg tudjuk azokat élni.

Év elején tartották az Esküvő Kiállítást, amire szerelmem csábított el, és mint remek férjjelölt úgy gondoltam, hogy természetesen el is kell mennem vele. Én személy szerint élvezem a szervezkedést, így más férfiakkal ellentétben nem kellett vontatni egyik pavilontól a másikig, mentem magamtól és kerestük együtt azokat a szolgáltatókat, akiktől tökéletesen azt kapjuk, amire vágyunk. Nem ismertünk megalkuvást, de azért tudtuk azt is, hogy mi az a pénz, aminél többet nem tudunk szánni egy-egy tételre. Hallgattunk előadásokat, és egy szimpatikus fényképész (Dégi Attila) előadása annyira magával ragadott minket, hogy rögtön fel is kerestük a Wedding Team pavilonjánál. Ott helyben aláírtuk a szerződést és ajánlott nekünk ceremónia mestert is. Ő is meggyőzött minket és valahogy az az érzetünk támadt, hogy ez a csapat tényleg a legjobbakból áll, így mondtuk, hogy még szükségünk lenne, dekorosra, sminkesre és videósra. Persze mindenki tökéletes volt és előállt az a helyzet, hogy a szolgáltatók ismerik egymást, szívesen dolgoznak együtt, amiből mi csak jól jöhetünk ki.

A zenekar kiválasztásával nem sokat kellett törődnünk, mert Adri volt fuvolatanára egy nagyon jó esküvői zenekarban (StandUp!) volt az énekes, egyértelmű volt tehát, hogy őket választjuk. Azt kell mondanom, hogy itt is a szerencse fiai voltunk, mert annyira profik voltak, hogy az valami félelmetes. Hatalmas repertoár, mindig tudták, hogy mikor mit kell játszani, a fiatalokat és az öregeket egyaránt megmozgatták. Amikor pedig hajnalban már nem mozgott a lábunk, de a torkunk még nem rekedt be, akkor lehetett kérni számokat és olyan balladákat játszottak, amit mindenki teli tüdőből énekelt. Frenetikus volt, így utólag is köszönjük nekik, mert nélkülük nem lett volna ennyire jó a hangulat.

Nyolc hónappal az esküvő előtt mindenkivel meg volt hát a szerződésünk. Ez egy nagyon fontos dolog a szervezés szempontjából, mert a jók bizony hamar elkelnek. Lehetetlenség az, hogy pont a Te nagy napodon mindenki szabad legyen. Mi ezért úgy döntöttünk, hogy hétfőt jelöljük ki egybekelésünk napjának. Nem akartunk mindenkit meghívni, csak azokat, akikben biztosak voltunk, hogy el is fognak jönni és szívesen is teszik ezt, nem kötelességből. Így a hétfő, bár hülyén hangzik, de egyfajta természetes szűrőként is funkcionált, hisz aki hajlandó szabadnapot kivenni miattunk és elutazni a Geréby Kúriához, majd ott alduni, az igenis megérdemli, hogy ott legyen az esküvőnkön. Aki pedig ezt nem tudja megtenni, az valószínűleg nem is érezné annyira jól magát. Úgy gondoltuk, hogy valahol 60-70 fő környékén húzzuk meg a határt, ez még pont annyi ember, akikhez a vacsora alatt oda tudunk menni, tudunk velük beszélgetni és emellett még magunkra is marad időnk. Ezen a napon mi vagyunk ugyan a vendéglátók, de azért vesz körül minket a rengeteg szolgáltató, hogy levegye a terhet a vállunkról, és ezt engedni is kell nekik!

Amin mi még sokat izgultunk, az az anyakönyvvezető, akit az ember nem nagyon tud megválasztani, hisz az a város adja, ahol az esküvő történik. Elsőre mi azt gondoltuk, hogy szertartásvezető fog összeadni minket, de akkor meg pont azt veszítettük volna el, ami az egésznek a sava-borsa, hogy ettől a pillanattól vagyunk férj és feleség. A sors végül itt is mellénk állt és egy intelligens és rugalmas anyakönyvvezetővel (Pósfay Péter) áldott meg minket. Mindent megkaptunk tőle, amit szerettünk volna, több mint 3 órát foglalkozott velünk, meghallgatta kéréseinket és végül úgy vezette le a szertartást, hogy majd mindenki sírt.

Még egy fontos dolog van, amire azt hiszem oda kell figyelnünk, ha esküvőt szervezünk. Legyünk kreatívak, legyenek egyedi ötleteink, köszönjön vissza természetünk mindenben, amiben csak lehet. Ne féljünk megmutatni, hogy tudunk hülyék is lenni, az ismerőseink ezt pontosan tudják és ezen a napon el is várják és el is nézik ezt nekünk, mi pedig csak vidámabbak leszünk. Én például Herkules jelmezben táncoltam egyet éjfél előtt, majd minden lánnyal aki a helyszínen volt dedikáltattam a tökéletes férfi testemet (természetesen ez is jelmez volt).

Végül pedig még egy jótanáccsal tudnánk ellátni Titeket, ez pedig az, hogy az esküvő előtti napok már csak a pihenésről szóljanak. Lazítsatok, ezt tettük mi is. Péntek este lementünk a szállodába, és egész hétvégén mindentől elzárva a tanúk társaságában töltöttük a hétvégét. Így izgulni csak a bevonulásnál izgultunk kicsit, de nem kellett kapkodnunk, mindenre volt idő és ami talán a legjobb, hogy tényleg őszintén élveztük esküvőnk minden pillanatát.

Ígértük, hogy ha meglesznek a képek, akkor elérhetővé tesszük számotokra. Hát most akkor itt vannak:

• Esküvő
• Kreatív fotózás

Ez lesz valószínűleg az utolsó előtti bejegyzés a blogban, a következőre még várni kell kicsit, mert abban majd a sok esküvői képet és videót szeretnénk majd számotokra elérhetővé tenni.

Szóval a nap Klagenfurtban sütött ránk egy esőfüggönyön keresztül. Mind az esküvő, mind a nászút rekkentő hőségben telt, a nap mindig hétágra sütött, most pedig, hogy ennek vége, kaptunk egy jó kis esőt, ami lehűtötte az időjárást. A másik tréfa az volt ezen reggelen, hogy Adri állított órát, de a telefonja azt mondta, hogy most ő is elfáradt és pihenne, így kikapcsolt, minket meg elfelejtett ébreszteni. Semmi gond, szokásos felébredés, mert pisilni kell, Adri meg szokásosan felébred, mert motoszkálok. Kérdi, hogy mennyi az idő, én meg meglepődve állapítom meg, hogy 9:08, azaz 38 perccel vagyunk az ébresztő után.

Mosakodás, szedelőzködés és már ott is vagyunk a reggelinél. Nincs túl nagy választék, de az legalább jó. Belakmároztunk, majd indultunk. A GPS ismét játszadozott velünk és az autópálya helyett egy ideig csak főúton vitt. Végülis nem bántuk, mert a táj mindenért kárpótolt. Szemerkélő eső, a háttérben hegyek, a közeli hegyek aljában házikók, a házikók előtt elképesztően zöld rét, a réten pedig bocik legelnek. Az Aranyembert kihallgattuk, a Holnap előtt-öt pedig most Adri olvasta az autóban és ennek is majdnem a végére értünk.

Délután 4-kor aztán átléptük a határt és kis menyecském annyira megörült, hogy hazai földre értünk, hogy parkolás után, ahogy kiszálltam az autóból, fogta magát, megfordult az ülésen, széttette a lábait, egyiket az én ülésemre, másikat a sajátjára és a sebváltó fölé helyezkedett. "Csak egy mozdulat". Majd a csomagtartóból kikeresett ezt-azt. Ledobta a szoknyáját és felhúzott egy farmert, hogy ki tudjon szállni az autóból és ne fagyjon meg.

Budapestre megérkezve az első utunk valami étterembe vezetett, mert az éhség már kínzott minket nagyon. A Don Pepét választottuk, a Gépmadár utcait. Nagyon jót ettünk és egy TESCO-zás után már haza is értünk. Otthon, édes OTTHON! :)

Köszönjük mindenkinek, hogy kitartóan olvasott minket. Reméljük nem voltunk túl fárasztóak és üdítő pillanatokat tudtunk szerezni bejegyzéseinkkel.

Eljött hát ez a nap is. Cuccok összepakolva és már csak a reggeli vár ránk az indulás előtt. Gyorsan csináltunk még képeket az épült belsejéről is, mert korábban ezt kihagytuk. Búcsúzkodás David-től (gondnok), majd irány Velence.

Már rutinból vettem a kanyarokat a dombos tájon, olyan mintha évek óta erre közlekednénk. Aztán megláttam a kedvenc dombom, aminek a tetején szép sorban vannak ültetve a vékony égbe nyúló fák. Megálltunk hát és készítettem még erről is fotót.

Az egész utazásunkra az volt jellemző, hogy Adri nézte ki a célbavett városkákat, de mondtam neki, hogy ha már Velence mellett elmegyünk, akkor azt még be kell iktatnunk. Nem bántuk meg. Nekem ez már a harmadik alkalom volt, de nem volt unalmas a város. Adri meg egyenesen imádta, azt mondta, hogy ez volt a legjobb az összes közül. Bennem itt-ott felkavart élményeket, ugyanis első ízben szüleimmel voltam itt, amikor én lehettem 12 éves, öcsém meg 9. Kis pöcsök voltunk mind a ketten, de sok minden megmaradt, most pedig 29 évesen, férjként, feleséggel az oldalamon megyek végig ugyan azon a hídon, járom végig ugyan azon tereket.

Autóval lehetetlen bemenni a városba, ahogy átértünk a hídon, mentünk a hatalmas parkolóházba, ahol a végén €21 gomboltak le rólunk, de ez most nem számít. Autó lerakása után felszálltunk a People Mover-re, ami nem más, mint egy metró, csak nem föld alatt és van 3 megállója. Hopsz, már bent is vagyunk a Piazza Roma-n, ahonnan egy szép kis túrát kezdhet az ember a kacskaringós sikátorokban, a csatornákat átívelő hidakon és a gondolások társaságában.

Adri el volt ájulva a látványtól, hogy minden ház oldalának a falát a tenger veri, hogy több mint 400 híd van a városban és lépten nyomon ilyeneken kell áthaladnunk. A várost ketté szeli a Canal Grande és ezen csak 1 híd megy át, ez pedig a Ponte de Rialto, ezt céloztuk meg, közben megnéztünk néhány templomot, de csak kívülről. Velence tele van maszkokkal és üvegekkel. Itthon Adri szerelmese az üvegékszer készítésnek, meg is szeretné tanulni, így az összes ilyen kirakatot megnéztük, kis feleségem pedig mindenhol kritikával élt. Ez aztán lehetett pozitív vagy negatív, de összeségében azért keveset dícsért, mert az itthoni pár művész nagyon profi és ahhoz van hozzászokva.

Maszkokból is rengeteget néztünk, de nem volt olyan, amibe elsőre beleszerettünk volna, egészen addig, míg meg nem találtuk a Rialto hidat. Itt volt egy ilyen tollas verzió, ami mind a kettőnknek tetszett, de aztán megtudtuk, hogy €29 az ára és elbizonytalanodtunk. A gondolázást már az elején elvetettük, mert elsőre €150-s árat mondtak, majd felajánlották, hogy félút csak €80. Szerettük volna kipróbálni, de azért ez brutális. Igazából az arckép rajzolás se jött össze, mert nem voltak rajzolók, vagy nem találtuk meg őket. Itt mindenki festett és csak hidakat. Elhatároztuk hát, hogy visszafele a maszkot mindenképp megszerezzük.

A hídon átkelve és a város belsejébe betörve elértük a Piazzetta San Marco-t, ahol a legtöbb látványosság van, Bazilika, Dózse Palota és Campanile di San Marco, ami egy nagy torony és jól körbe lehet onnan nézni. Egyszer ez leomlott már a XX. század elején, de aztán gyorsan újra építették. Ennek felmentünk a tetejébe és készítettünk csomó képet, megnéztük, hogyan vontatnak ki egy óceánjárót és indítják útjára. Majd lejöttünk és a téren ránéztünk egy órára, ami 18:07-et mutatott. Úristen! Több mint 4 órája császkálunk és nekünk még Klagenfurtba kell érkeznünk 22:00-ra, mert addig van nyitva a szálloda, ahol alszunk.

Tempósan elindultunk visszafelé, csakhogy a visszaút nincs ám annyira kitáblázva, mint az oda vezető, így párszor jól eltévedtünk. Talpunk fájt, testünk szomjazott és éhes is volt. Meg persze pisilni is kellett. Adri dobott is egy sárgát (drop a yellow) €1.50-ért (400 Ft), én pedig elcsábultam fagyira. Mire a hídhoz értünk, néhány boltos már pakolászott. Természetesen az is, akinél kinéztük a maszkot, így hát erre isteni jelként tekintettünk és azt mondtuk, hogy jövünk mi még ide, majd akkor beszerezzük. A parkolóház előtt aztán megálltunk enni is kicsit, mert szükségünk volt valami melegebb kajára, a szendvicsek és a langyos víz nem vonzott minket annyira.

Innen már csak Klagenfurtig kellett elvezetnem, alig 3 óra. Mi este 8 után indultunk kicsivel, ennek rendje és módja szerint megérkeztünk 23:00-kor. A GPS elkalibrálta az utcát, vagy csak én voltam béna, de az 57-es házszám alatti kocsmába szépen bementem keresni a szállást. Itt segítőkészek voltak és kicsit hülyének is nézhettek, de megmutatták, hogy 200 méterrel arrébb a másik utcában találom amit keresek. Átvettük a kulcsot, épp akkor indult haza a hölgy akivel leveleztem, majd vettünk egy nagy fürdőt és kidőltünk, elnyúltunk az ágyban mint a békák...

Ez volt az utolsó teljes napunk itt Montaionében. Szép volt, jó volt, köszönjük, ennyi. Igazából tényleg nagyon élveztük és holnap vár még ránk Velence, majd következő nap Klagenfurt, de pihenésből is megárt a sok. Feltöltődtünk és mind a ketten vágyunk már vissza a mindennapi életbe, a munkába.

Ennek megfelelően ezt a napot még kihasználtuk, olvastunk, Adri ápolta a fülem, én ápoltam a szúnyogcsípéseit, meg szerettük egymást. Főztünk, ettünk, bevásároltunk és pakoltunk. Én csináltam még ilyen önéletrajz szerű dolgot, csak hogy számot vessek eddigi pályafutásommal és hogy össze legyen valahol szedve, mit is csináltam eddig, mert úgy néz ki, hogy ahol most vagyok, ott maradok is sokáig (remélem) és így ezek az emlékek már csak halványodnak. Sokat így is nehéz volt előcsalni a megkopott memóriámból.

Holnap jelentkezünk szép képekkel, akkor már Ausztriából...

A tegnapi nap kiszívott minket, így a mai nap úgy döntöttünk, hogy ágyban maradunk. Pihenünk és kihasználjuk, hogy nem kell munkára és mindenféle olyan dologra gondolni, amivel nap mint nap szembesül az ember. Igen lesz Tiszta Szex is, tessék csak végigolvasni.

Otthon halomban állnak a könyvek, jó ha a 10%-át sikerült eddig elolvasni, így nagyon vártam a nászútnak azon pillanatait is, amikor a könyvekkel foglalkozhatunk. Erről osztanám meg most élményeimet/nket. Kezdjük azzal, hogy az autóban az Aranyembert hallgatjuk (hangoskönyv). Élvezzük mind a ketten. Adri már olvasta, én viszont nem, pedig kötelező volt. Suliban azonban engem ezek nem érdekeltek, ott az ember ezt még nem érti. Most viszont szeretem a filozófiát, a történeteket, amik elgondolkodtatnak. Lehet egy szerelem hűséges és hűvös és lehet az vad és örömökkel teli, de titkos és rejtegetni való. Melyiket válassza az ember? Jó kérdés.

Steve Jobs-ról már írtam, nem foglak titeket most újra vele untatni. Hosszú volt, érdekes és nekem sok újdonság volt benne. Sokat gondolkodtam olvasás közben, hogy mennyire kell a tökéletesre vágyni és hogyan kell az emberekkel bánni, mik a fontosabb értékek az életben.

A fantasyt gyerekkoromtól szeretem, de mikor a Görög mitológiát tanultuk, akkor nem fogott meg. Azóta is bánom, mert sokszor sok helyen előjönnek utalások. Imádom a misztikumot és tudni akarom, hogy kinek kivel milyen viszonya volt, mit teremtettek azok az ősi istenek. Vettem hát 2 kötelező olvasmányt, Görög drámák és Íliász. Ebből most a Görög drámákat olvasom, túl vagyok a Leláncolt Prométheuszon és az Antigonén. Ez utóbbira csak azért emlékszem a suliból, mert gané címe van. Lövésem se volt, hogy szerelemről, tisztességről, akaratról szól. Most tudtam élvezni és tudom miért kötelező... de akkor is csak 25+ fölött van ennek értelme.

Nemrég kitaláltuk, hogy ha van olyan, amit mind a ketten szeretnénk olvasni, akkor az lesz a jó megoldás, ha én hangosan olvasok. Van ebben valami meghitt, amitől egy könyv még többet ad az ember életéhez. Én pedig szerettem volna most Adrival megosztani valamit a kamasz éveimből, azokból az évekből, amikor a vadság, a lázadás jellemzett és sokat formálódtam. Volt akkor egy zenekar, amit úgy hívtak hogy Black Out, és én ezt nagyon szerettem. Tudat alatt hatott rám a zenéjük és sokszor megmutatták a fényt a sötétségben, segítettek megtalálni önmagamat. A zenekar frontembere Kowalsky, aki később megalapította a Kowalsky meg a Vegát (őket is szerettem), írt egy könyvet, amit teljesen véletlen találtam meg leárazva egy ABC-ben. Nekem elég volt annyi, hogy ő írta és már meg is vettem 400 Ft-ért. Másnak semmit se mond a borító és az a cím, hogy Holnap előtt, én viszont tudtam, hogy nem fogok csalódni. Az életéről szól, a nehézségekről, némi fikcióval és dalszöveggel megfűszerezve. Ezt kezdtük el most ketten. Adri már rosszul volt az első fejezettől, de most a harmadiknál már azt hiszem megértette, mennyi mély gondolattal van tele és hogy mennyire jó is a könyv. Tényleg csak ajánlani tudom, még keleti bölcsességek is vannak benne.

Az utolsó könyv, amit épp ma végeztünk ki közösen, az a Tiszta Szex. Ezt Adri szerezte be, de mikor megláttam, mondtam, hogy ez engem is érdekel, ki ne hagyjon belőle. Így ezzel kezdtük a közös (fel)olvasást. Teli van elgondolkodtató dolgokkal, jó ötletekkel. Meglepően nyíltan ír a szexről, sokak ezt már lehet nem is bírnák olvasni. Megtudhatjuk, hogy milyen típusú emberek vannak, hogyan kell mérni a férfiasságot és hogy mit jelent az, hogy hét csillagos szerető. Nálam csak egyetlen téma volt, amit kicsit magyarázkodásnak tartok részéről és nem követendő és elfogadható példának. Ez a megcsalás és szerető tartása. Rengeteg érvet felhoz, hogy ez miért jó, hogyan használjuk pozitívan a kapcsolatunk terén, de én inkább abban hiszek, hogy házon belül, bátran, új dolgokkal kell orvosolni a problémát és nem másnál keresni az örömöt.

Szóval ezekkel a könyvélményekkel lettünk gazdagabbak az utunk során. Nem csak sok szépet és művészit láttunk, hanem agyunkat is kinyitottuk és a könyvek segítségével olyan helyekre is elkalandoztunk, amik csak a fejünkben léteznek.

Napokig készültünk erre a kiruccanásra, ugyanis több helyről is azt hallottuk, Firenzére nem elég egy napot szánni, annyi a látnivaló, hogy ide bizony legalább 2 nap kell. Ezt nagyon jól tettük, mert tényleg sok a látnivaló és az ember is nagyon elfárad, mi pedig pihenten vágtunk neki a kalandnak.

Reggel időben felkeltünk és átmentünk a szomszéd városkába, ahonnan megy vonat Firenze központjába. Letettük az autót és 20 perc várakozás után már zötykölődtünk is. A vonat itt se jobb, mint nálunk és ez amúgy az egész országról elmondható. Persze itt sok történelmi város van, de azért azokban nálunk sincs hiány, csak nincs mind domb tetejére építve és fallal körülvéve. Egyébként Budapest és Firenze számomra nagyon hasonló, mert itt is van folyó ami kettészeli és a nyugati oldal itt is puccosabb.

40 perc után befutottunk a vonattal, de ez az állomás számomra egy kis csalódást okozott. A Keletihez vagyok hozzászokva, ami tök szép, ez meg csak praktikus volt. Innen elindultunk a Dóm felé, ami kb akkora volt mint a sienai. Ugyan az a csíkozás jellemző rá, oldalt pedig egy nagy harangtorony. A csíkozás itt azonban nem fekete volt, hanem zöld. Pisahoz hasonlóan pedig a Dóm előtt egy keresztelő kápolna állt. Bent aztán jött a következő meglepetés számomra, ez sokkal ízlésesebben volt megcsinálva, mint amiket eddig láttunk, azok tele voltak mindenféle csicsával. A kijárat mellett volt egy lépcső lefelé. Ez vajon mi lehet? Kripta. Király. Ilyen eddig nem volt. Lementünk hát a Dóm alá, ahol először az ajándéktárgyak környékén vettünk egy kicsi könyvet Firenzéről és a lényeg, hogy volt benne térkép is, ami sokat segített. Utána bejártuk az alsó szintet. Nem volt sok látványosság, de Indiana Jonesnak érezhettük magunkat. Láttunk XIII. századi bronz kardot, csomó sírnak a kőből faragott fedelét, meg pár hasonló dolgot.

Elhagyva a hűvös helyet megindultunk afelé a híd felé, ami a Parfüm című filmben is szerepelt. Közben azonban volt még egy tér, ahol mindenféle szobrok voltak kiállítva. Dávid, Herkules és több mitológia kompozíció a szokásos gyilkolás, erőszakoskodás és lányrablás témákban. Adri jól megnézte az óriás Dávid szobor fütykösét, mondtam is neki, hogy ne álmodjon róla, hogy nekem ekkora lesz, mert akkor orra fogok esni a hatalmas súlytól. Ebben meg is egyeztünk, hogy a mostani mégis csak jobb. Megsasoltuk a többi művészi alkotást és az épületet is, melynek bejáratát Herkules és Dávid védelmezte.

Végighaladtunk a művész utcán, rengeteg portrérajzoló szeretett volna minket 5-20€ fejében megrajzolni. Kedvet is kaptunk hozzá, de majd inkább Velencében, ott olyan igazibb ez szerintem. Aztán kiértünk a folyópartra, ami tök jó volt. Keskenyebb a folyó mint a Duna, szerintem jó ha a negyede lehet, a színe zöld, a partján pedig vízinövényekkel van tele. Sok híd van itt egymáshoz közel, de közülük talán a legérdekesebb a Ponte Vecchio, ami tele van építve házakkal. Ezek alsó szintje mindegyiknek ékszerbolt, így mikor átmentünk a hídon, jobbra és balra is csak ezek voltak láthatóak és a rengeteg ember. Tetszett amúgy a dolog.

Még az előző (pesti) oldalról kinéztünk egy éttermet, aminek a folyóra nyíló kicsi fedett terasza volt, így ide tértünk be ebédelni. 16€ fejében kaptunk menüt. Az olasz étkezésnek azt a szokását még nem próbáltuk soha, hogy elsőnek tészta, másodiknak pedig rendes kaja. A menü azonban ilyet tartalmazott és még választási lehetőségünk is volt három-három első és második közül. Adri pennét és csirkét kért, én paradicsomos spagettit és halat. Baromi finom volt és gusztusosan volt tálalva, meg is állapítottuk, hogy eddig ez volt a legjobb kaja amit itt ettünk. Én persze mindet kipróbáltam, mert Adri szokásához híven már az előétellel megtelt. A kaja mellé pedig műsor is járt, a folyóparton nézhettük, ahogy a patkányok kergetik egymást és néha elbújnak a fűben.

Ez a nagy kánikula egyébként lefáraszt minket rendesen. Szomjazunk és minden bajunk van, a lábunkat alig bírjuk emelni. Az egyik sarkon találtunk jégkását, vettünk is belőle fél liter epreset. Kicsit édes volt. Az eladó viszont tök kedves és érdeklődő, meg is kérdezte, hogy honnan jöttünk. Mikor aztán visszatértünk már előre üdvözölt, hogy itt vannak a magyarok és miután adott nekünk fél liter kólás és 3 dl citromos kását, mondta hogy "köszönöm". Itt érzem, hogy tényleg van olyan, hogy országimázs. Ezért pár város tesz, pár pedig semmit, mint például Pisa. Fontos azonban ezzel törődni, mert ezen néhány élmény alapján lesz véleményünk az adott országról, így azt javaslom mindenkinek, hogy ha külföldi emberrel találkozik nálunk, legyen vele kedves, mert lehet az fogja eldönteni, mit gondol majd kicsiny országunkról.

Amit talán legjobban szerettünk volna megnézni az a Boboli-kert, mely a Mediciek által gyűjtött remekművekkel van tele. A keleti (pesti) oldal túlzsúfolt, autóval be se tudsz menni, csak gyalog közlekedni, itt meg fél várost ez a kert foglalja el. Kicsit nagy a kontraszt. Ráadásul a kert nem látogatható úgy, mint nálunk a Margit-sziget vagy Népliget, ide 10€-t kell fizetni, hogy a Pitti-palotán keresztül beléphessen az ember. Itt csupán majdnem 3 órát töltöttünk el, annyira tetszett és annyira fárasztó is volt egyben. Meredek dombon kell felcaplatni a legtetejére és a tűző nap csak nehezítette a dolgunkat. Nagyon sokat pihegtünk az árnyékokban. Viszont csodálatos és elképesztő látványokkal van tele. Nem értettem, hogy lehetett ilyen területen ilyen kertet kialakítani, hogy lehetett ennyi fát elültetni és az egészet megtervezni. Mennyi kertész kell ennek a gondozásához és hasonló gondolatok. Szóval le voltunk nyűgözve. Érdemes amúgy Google Map-sen megnézni.

Nagyon nagyon elfáradtunk a nap végére, csak vonszolni tudtuk magunkat. Az ágyba már 20:30-kor bebújtunk és olvasgatás után már 21:30-kor aludtunk is. Adri még mindig alszik (9:30) ... :)

Az egy dolog, hogy begyulladt a fülem és emiatt nem nagyon terveztünk kimozdulni, de valami olyan forróság telepedett Toszkánára, hogy amúgy is csak a jó kis szállásunkon bírtuk ki. Fülfájásom sajnos tovább romlott, 2 este alig bírtam aludni, cserébe annál többet haladtam a Steve Jobs könyvvel. Hétfőre aztán fel is faltam az egészet. Vasárnap elmentünk a gyógyszertárba, hogy beszerezzük az antibiotikumot, amit a fülembe csöppenthetünk, de sajnos ilyenkor minden zárva. Nem mondom, elég szenvedős, mikor az ember füle tele van trutyival, nem nyúlhat bele, csak érzi ahogy rágás közben cuppog belül minden. Hétfőre ez odáig fajult, hogy teljesen eldugult a járat, fél fülre hallok csak és ilyen zsibbadó érzés ült rá a fél fejemre. Elmentünk dokihoz is, aki megállapította, hogy tényleg fülgyulladás és kaptam antibiotikumot, amit szájon át kell bevenni. Keddre már javult is az állapotom. Végül is kibírtam a hétvégét és nagyon nem rontotta el a nászutat, mert mint már mondtam, amúgy itt terveztük az itthon maradást és pihenést.

Elképesztően jó volt, hogy idén talán először volt időnk gondolkozni kicsit magunkról is. Merre szeretnénk majd élni, milyen házat szeretnénk, hány gyereket, meg ilyen szokásos dolgok, amikről a friss házasok gondolkodnak. A gyerek készítést egyelőre még csak imitáljuk és nem vesszük komolyan.

Kedden már gondoltunk arra, hogy elmegyünk Firenzébe, de csak a délutánt szántuk rá. A hőség nem hagyott alább és megijedtünk attól is, hogy hol fogunk parkolni, így szerdára marad és kalandosabban oldjuk meg. Átmegyünk egy kisvárosba, ahonnan bevonatozunk. Milyen romantikus...

Azért, hogy ne maradjon ingerszegény ez a bejegyzés, írok nektek kicsit Steve Jobsról, akit eddig is kedveltem, de most talán még jobban tisztelem, úgy is, hogy megtudtam milyen bunkó volt. Igen bunkó volt, nem tudott az emberekkel bánni, ami a szívén az a száján és bináris világban élt, ahol csak jó és szar dolgok és kiváló és hülye emberek léteznek. Ezt meg is mondta egyből mindenkinek. Emellett azonban elképesztően törekedett a tökéletességre, a kreatív és innovatív dolgokat szerette. Nem nyugodott, amíg egy termék az utolsó csavarig rendben nem volt, nem számított mennyibe kerül. Nem érdekelte a piackutatás, olyan dolgokat tervezett, amiről az emberek csak azután tudják, hogy kell nekik, miután ő megcsinálta. Gyakorlatilag minden számítástechnikát meghatározó emberrel tartotta a kapcsolatot, dolgozott vele együtt. A HP-nál kezdte, majd megalkotta az Apple-t Steve Wozniakkal, kifejlesztette az első sikeres grafikus operációs rendszert és az egeret, megálmodta az Excelt és a Wordöt, amit Bill Gates Microsoftjával fejlesztetett meg és csak az Apple II-n volt elérhető 2 évig. Miután kirúgták saját cégéből, megalapította a NeXT-et és megvásárolta a Pixart, amivel létrehozta az első animációs filmet a Toy Story-t. Több sikeres film után, hogy megmentse a Disney-t, felvásároltatta cégét és a Disney legnagyobb tulajdonosa lett. Aztán a NeXT-et megvette az Apple, ő pedig a hamvaiból feltámasztotta a haldokló céget. Csak a lényegre koncentrált, így kaptunk iMac-et, MacBook Air-t, iPod-ot, iPhone-t és iPad-et. Az iTunesos bolttal megmentette a zeneipart és 500 millió dollárt fizetett az Apple Corpsnak az Apple név használatért és azért, hogy kedvenc zenekara a Beatles bekerülhessen az iTunesba. Megreformált mindent, ami informatika. Magát úgy jellemezte, hogy az az ember aki a művészet utca és technológia utca kereszteződésében lakik. Végezetül álljon itt az egyik kedvenc és motiváló száma és egy olyan beszéd, amiből mindenki rengeteg erőt tud meríteni.

Bob Dylan - The Times They Are A-Changin

ui.: Amúgy egy napon születtem Steve Jobs-sal, csak 28 évvel később.

A sok utazgatás és a nagy meleg lefárasztott minket rendesen. Ráadásul itt a hétvége, amitől azt várjuk, hogy a turisták milliói lepik el a környéket, ezért hát mi itthon maradtunk. Szombat és vasárnap a pihenésé.

Előző este kicsábítottam Adrit este 11 felé a medencéhez, hogy letudjam a napi 10 hosszomat és nézzünk csillagokat. Csütörtök este már tettem egy próbát és mivel augusztus van, láttam is sok hullócsillagot. Kb 5-10 perc alatt 5 darabot sikerült megfigyelni. Adri ilyet még nem látott, így szerettem volna megmutatni neki ezt a csodát. Én a medencében háton úszva, de kezeimmel nem csapkodva, csak a víz alatt mellúszás szerűen köröztem. Sajnos nem volt szerencsénk, egyetlen csillag sem akart lehullani éppen. Az élmény viszont baromi jó, ahogy a vízen felfekve a sötét eget kémleli az ember.

Előző este is szenvedtem már a fülembe ragadt víztől, de ez most még rosszabb volt. Piszkáltam fülpiszkálóval, de valahogy a víz csak ott lötyögött. Reggelre aztán fájt is a fülem, kicsit begyulladt. Csudába. A majdnem délben elfogyasztott reggeli után bementünk Montaionébe, hogy szerezzünk fülgyertyát és gyulladáscsökkentőt. Itt a gyertya nem olyan mint otthon, itt égetni kell közben és kisebb is. Valamennyit hatott, egész jól bírtam a napot. Remélem holnapra tovább javul a helyzet.

A napot egyébént a Steve Jobs könyv olvasgatásával töltöttem, míg Adri gyöngyöt fűzött. Egész mutatós dolgokat tud már összehozni. Én meg még damilt is fűztem neki a tűbe. Volt még egy kis úszkálás, de szigorúan napszemüvegben, füldugóban és szárazon maradt fejjel.

Este pedig végre meglátogatjuk az egy hete tervezett éttermet, kipróbáljuk a vendéglátónk ajánlását.