Nászút 2012

Mára egy hosszabb kiruccanás várt ránk, ennek rendje és módja szerint az órát 8:00-ra állítottuk. 9:30-kor pedig megtömött bendővel már útnak is indultunk. Most a távolság egy picit nagyobb volt, de az úton nem unatkoztunk, mert Levetinci Tímár Mihály, az Aranyember velünk volt.

Pisa nem teljesen úgy kezdődött, mint a többi városka. Itt olyan hétköznapi épületek voltak, semmi tégla, semmi középkori. Egy szabadtéri parkolóban találtunk is helyet, ticket helyett pedig valami zöld zsetont kaptunk, hogy ezzel lehet majd kijutni. Oké. A nap melegen sütött, ennyire még nem volt gáz a helyzet, így gyorsan szereztünk nekem is kalapot 15€-ért a városkapu tövében.

Átléptünk a városkapun és valami egészen megdöbbentő fogadott. Semmi zsúfoltság, nincsenek sikátorok, pázsit van és rengeteg ember. Meg minden látnivaló egy helyen. Olyat képzelj el, mint amikor egy város kitalálja, hogy neki is kellene valami látványosság, kisajátítja erre a legnagyobb placcot, megvesz pár csodát és lerakja egymás mellé, majd úttal összeköti. Mivan?

A park szélén sárga nyilacska mutatja, hogy hülye turista ide gyere és költsd a pénzed. Nem sok, csak 25€/fő és mindent megnézhetsz, még a ferde tornyunkba is felmehetsz. Meg is vettük jól a jegyeket, mert hát egyszer jár csak erre az ember fia és lánya. A toronyba felmenetelhez várnunk kellett 3.5 órát, mert sok volt a kolléga, aki szinten le akart onnan nézni. Elkezdtük hát végigjárni a kikövezett utat, hogy a jegyünk minden kis rubrikájába pipa kerüljön.

Kezdetnek megnéztük a keresztelő kápolnát. Kívülről egy nagy kupola, belülről egy nagy ..., khmmm, Adri azt mondta, ne írjak csúnyát. Viszont volt benne halálfej, ilyen kalózzászlós féle márványba vésve a padlón. Képek között megtaláljátok. Megnéztük az első emeletről is, onnan se sokkal jobb.

Éhezés. Vágytam már pizzára, mert hát az mégis csak olasz kaja. Nem itt kellett volna kipróbálnunk. Mind a ketten azt rendeltünk, annyi különbséggel, hogy Adrinak a sok feltét mellett járt még rá virsli is (mégis csak ő a lány, vagy mi). Virslit kapott is, de a gombát már lespórolták és tettek valami csípőset is a kajájára, ami nem paprika volt, amit el tud távolítani az ember, hanem úgy az egészet megízesítő megtüzesítő fűszer. Kapott hát az enyémből, én meg izzadtam az övétől.

Vissza a ferde toronyhoz. Leadtuk Adri kistáskáját (0.5 kg), nehogy a torony továbbdőlését fenyegessük. Érdekes módon a rajtam levő 15 kilós úszógumi maradhatott. Mivel mindezt olyan gyorsan tettük, hogy még időnk is maradt, megnéztük a Dómot. Szokásos nagy belső tér, színes képek a falon és több elkülönített imahely és oltár. Itt azért kitettek már magukért az építők.

Eztán következett a város legnagyobb csodája, az igazi és hamisíthatatlan ferde torony. Vicces látni közelről, hogy tényleg meg van süllyedve az egész, a jobb oldala pedig jobban mint a bal. A bejárati ajtó olyan hülyén áll, mint a szekrényre rosszul felszerelt fadeszka. Ezen átlépve egy kopasz kör alakú helyiség, ahol egy olasz akcentussal, de angolul beszélő hölgy fogad. Elmond pár dolgot, összevárja a népeket, majd indul a móka. Mondom, hogy móka, mert azért a torony tetejére feljutni igen csak érdekes élmény. Elindulsz a kőlépcsőn, melyen előtted már milliók jártak ezért minden lépcsőfok annyira megkopott, hogy homorú felületre kell lépned, ami ráadásul csúszos is, hisz simára kopott. Ehhez párosul az élmény, hogy ahogy mész a csigalépcsőn felfelé, a vájat hol középen, hol bal oldalt, hol jobb oldalt van, merthogy a torony 5 fokot dől, így te is kénytelen vagy hol az egyik falnak, hol a másiknak támaszkodni. Mindez persze látszik a lépcsőn is, hogy a többi ember épp olyan béna, mint te, ők is úgy dölöngéltek, mint aki be van rúgva. A megszerzett combizomláz jutalma aztán az utolsó szint, ahol végre kiléphetsz az erkélyre. Itt aztán egyből összerosálod magad, mert amit eddig csak sejtettél, az most beigazolódik: az építők vajmi keveset értettek az építészethez. Itt ez a torony, aminek csodájára járnak, de rájössz, hogy nem azért, mert ez tényleg valami csoda, hanem azért, mert annyira szar, hogy az már jó. Értelme semmi, mert belül kopár, csak egy csigalépcső van benne, az alapja elcseszett és még arra se voltak képesek, ha már feljutsz a csúcsra, akkor körül tudj nézni. Korlátot ugyanis elfelejtettek készíteni. Minek is az egy 5 fokot döntött épületre. Így sokkal nagyobb a móka, mert a bokádon végigcsorgó barna kulimászon garantáltan megcsúszol és nem tart vissza semmi, hogy a mélybe zuhanj. Legalább a mostaniaknak volt annyi eszük, hogy vashálót tettek fel. Körbementünk, de igen sokszor volt UFO fejünk, a fényképeken ez is jól látszik.

Belépőnk még egy helyre feljogosított minket, ez pedig egy hatalmas csarnok volt. 5 perc után rá is jöttünk, hogy ez valami mauzóleum és épp a márványsírokon lépkedünk, mert azok voltak a dekorációk igazándiból a padlón. Ebből elegünk lett és elhatároztuk, a napot Luccaban fejezzük be.

Kilépve a városkapun egy büféshez fordultunk segítségért, hogy a nagy hőségtől megmentse kiszáradt testünket. Kértem is egy COOL Coca Cola-t. Adri majdnem bepisilt a nevetéstől annyira tetszett neki, hogy a cold helyett a cool szót sikerült használnom. Igaz is, a tévesztés lehet nem véletlen, csak a Coca Cola az igazi. Visszatértünk a parkolóba, ahol megtaláltuk a tigrist. Körülöttünk nem állt senki, viszont a jobb hátsó keréknél egy meglepetés várt ránk. Egy pelenka, benne meg a kaka. Tipikus. Jellemző. Olyan ez, mint ez a város a sok pisa mellé most megkaptuk a kulát is.

Lucca igazi felüdülés volt Pisahoz képest. Igazi várfala volt, igazi óvárossal. Sokat nem akartunk itt időzni, ezért csak a lényegre hajtottunk már. Ittunk hideg vizet és cappuccinót. Megtaláltuk a leghíresebb és legmagasabb tornyot, melynek tetején fák nőnek, meg is másztuk. Ellátogattunk a főtérre, melyet körben házak vesznek körül és a főterén az unatkozó pincérek és pincérkisasszonyok vödör vízzel locsolják egymást. Ettünk is náluk fagyit.

Hazafelé ránk járt még a rúd, mert a GPS felvitt az autópályára. Erre szó szerint úgy kell felhajtani, hogy 2 jobbra, majd hosszú balra, majd ismét jobbra, majd megint és utána balra, majd hajtűkanyar és ... ezt még mind meg is tudtam csinálni, de jött a hármas elágazás és az aranyközépút helyett a jobb oldalit választottam, így hát rossz irányba mentünk. Szerencsére volt lehajtó, nem szerencsére volt jegykezelő, így 0.7€-be került a mutatvány és kezdhettem elölről a sok jobbra és balrát. Nem csesztem el. Hazaértünk.

"Volterra, a család már volt arra!" Tájékoztat minket a kis útikalauz könyvünk. Írója többször eltévedt erre, viszont mi most járunk először arra.

Nem vagyunk mi aranyásók, hogy korán keljünk, ezért megint a legnagyobb hőségben (11:00) indultunk neki az útnak. Kacskaringós hegyen vezetett fel utunk, a parkolás lehetőségéről álmodni se mertem. Felmentünk a hegy legtetejére és követtük a P betűt, hátha mégis. Sajnos a parkolóhelyiség completo, így tovább mentünk volna, ha lett volna tovább. Körforgalom, visszafordít. Mivel láttam, hogy többen is állnak sorba a betelt parkolóhoz és többen is jönnek ki, a bácsinál bekönyörögtük magunkat és végül találtunk is helyet. +1 pont Volterrának.

Kijöttünk a parkolóból és csodás panoráma illetve vízesés fogadott minket, ami 3 szintes volt. Körülnéztünk, majd megmásztuk a vízesést. Tiszta romantikus hely, el is csattant pár csók. Ezek után vadregényes kis erdei úton mentünk tovább, ami a várfal egyik bejáratához vezetett. Bent pedig nem egy zsúfolt kövekkel és téglákkal teli város, hanem egy csodálatos park. Mi a fene. +1 pont Volterrának.

Sétáltunk egy kört, majd egy másik kapunál meredek macskakövön elindultunk a város belseje felé. Itt remek kis éttermek kínálták az eleséget, ebédidő révén mi pedig elcsábultunk. Adri a pirosat választotta, jól tette. Végre kaptam igazi húst, csirkemell sajttal és gombával, Adri pedig raviole-t evett. +1 pont Volterrának.

Elindultunk a főúton, közben pedig a kihelyezett térképek segítségével megtudtuk, hogy merre is vagyunk. Az óváros másik végében volt az I. évszázad körüli szabadtéri színház, azt vettük célba. A hegy oldalába építették és valami egészen lenyűgöző látványt nyújtott. Megnéztük közelről is, és volt belépő. Sebaj, korrekt áron adták és az Etruszk Akropoliszba is beengednek vele. Csináltunk sok képet és legeltettük szemünket eme csodán. +1 pont Volterrának.

Az Akropoliszhoz megint át kellett caplatnunk a városon, mert az meg a park környékén volt. Ennek megtalálása azonban igen nehezen ment, mert tényleg csak azt tudtuk, hogy annak környéke. Felkapattunk a parkhoz, átmentünk rajta. Volt ott valami létesítmény, ami nagynak és mutatósnak nézett ki ahhoz, hogy belépő kelljen hozzá. Kellett is, de csak azok kaptak, akik valami bűnt követtek el életükben, merthogy ez egy börtön volt. Nyomulás vissza a parkhoz, térkép megnéz. Átjöttünk a parkon, de pont a másik végén van amit keresünk. Megint átvágtunk hát rajta, de nem találtuk az etruszkok művét. Lejöttünk a vízesésnél, felkapattunk megint a hegyre. Végül csak megleltük a köveket, amik valaha házak alapját képezték, de igen csak el voltak rejtve. Sebaj, legalább túráztunk.

Élményekkel gazdagon, de kicsit fáradtan indultunk hazafelé. Várt ránk még egy bevásárlás, mert kifogytunk a reggelihez és vacsorához való cuccokból. 17:45-kor befejeztük a vásárlást és ekkor a kimerültségtől szenvedő Adrit megkérdeztem, hogy bemegyünk-e arra a zenés mulatságra, ami itt van 500 méterre és vendéglátónk öccse tart, lesz ott szangria és kaja is. Kicsit csüggedten, mivel én is hős voltam a városnézésnél, beadta a derekát. Nem bántuk meg. 1 óra gitározás, sok olasz számmal, de jópár ismert nemzetközivel is tele volt tűzdelve a koncert. Tök jó befejezése volt ez a napnak. +1 pont a vendéglátóknak.

Hazajöttünk, majd ittunk egy kis vörösbort. Erre se szó se beszéd, Adri átment vadmacskába és az ágybacipelt... +5 pont a feleségnek.

Erre a napra a pihenés volt beütemezve, itteni jó szokásunkhoz híven csörgőórát nem állítottunk. Én felkeltem ugyan korábban, Adri meg húzta vagy 11:00-ig, de az időt kellemes olvasgatással töltöttem és már egyre többet tudok Jobsról, aki egy megszállott volt.

Délben reggeli, majd úszás és olvasgatás a napon. Ezután szieszta az ágyban, én el is aludtam, álmodtam is. Aztán Adri nyaggatott, hogy ő bizony már ebédelne úgy 16:00 körül. Ám legyen, itt a nő parancsol.

Megkerestük a Il Caminetto nevű éttermet, amit a tulaj ajánlott. Sajnos azonban zárva volt és csak 19:00-kor nyitnak, így amellett döntöttünk, amit pár napja néztünk ki. Vissza Montaionebe. Ez az étterem is csak 18:00-kor nyitott, de ezzel úgy voltunk, hogy megvárjuk. Közben elsétáltunk megnézni a Coop-ot, hogy legyen összehasonlítási alapunk a Pam bevásárlóhellyel. Nem volt szerencsénk, zárva vannak. Mert a szerda az szünnap.

Nézelődtünk hát, és közben az étterem is kinyitott. Pár szót még angolul is beszéltek. A helyi speckó itt is a mix, volt benne zölddel és lilával megkent kenyér, szokásos sonka és szalámi (a szalámi itt nagyobb zsírokkal van tele és disznószagú, nem bejövős), illetve kagylók. Nekem csak minden másodikban volt lakó, így jórészt a héjakból csak a paradicsoszószt szívtam ki. Jól nem laktunk, így második fogásnak rendeltünk Adrinak sajttortát, nekem pedig homáros pennét. Nem azt kaptam amire vártam, de hát itt nem lepődünk meg semmin, inkább kóstolgatjuk a különféle dolgokat. Volt sok vörös rákhéj a tésztán, láb meg persze olló, itt ott még húsfélét is leltem. Következő alkalommal majd megkóstolom amit a csaj ajánlott.

Ebéd-vacsi után elmentünk a Pam-ba, ez elvileg nyitva volt, gyakorlatilag azonban kiraktak egy zárva táblát. Nem is értem. Mivel láttunk még egy mikro marketet is, oda is elnéztünk, de ez is zárva. Csak tudnám, hogy az olaszok mikor dolgoznak...

Az egyik fix program, amire szerettem volna elmenni a nászúton, az valami középkori játékok. Adri ki is nézte, hogy aug. 16-án minden évben rendeznek lovas versenyt Siena-ban, és ennek több száz éves hagyománya van. Mivel Siena az egyik nagyváros a 3-ból, amit meg is akartunk nézni, ezért úgy döntöttünk, hogy most felderítünk, majd 2 nap múlva megyünk a középkorba.

Nem kapkodtuk el az indulást, de 11:00 körül már azért úton voltunk. A GPS jól megtréfált, bevitt valami kicsi falucskába, és mindenáron át akart vinni egy nemlétező vasúti átkelőn, így magamnak kellett megoldani ezt a problémát. Persze ebben nem segítettek a táblák, bármennyit mentünk, mindenhol az volt kiírva, hogy Firenze még 40 km. Végül azért ráleltünk az autóútra és megközelítettük Sienat. Útözben láttunk egy várnak tűnő városkát, el is határoztuk, hogy ha lesz kedvünk, akkor megnézzük majd.

Városban tudtuk, hogy az első problémánk a parkolás lesz, fel voltunk rá készülve, hegyeztük a szemünket, hátha valahol üresedés lesz. Kígyózó autósorok, sehol nem lehet parkolni. Már elég messze kerültünk a várfaltól, amikor végre találtunk egyet, letettük az autót. Fura, sehol nincs parkolóóra, a többi autón pedig helyinek tűnő bérletszerűség és megállni tilos tábla. Nem mertük otthagyni az autót, a GPS-től kértünk parkolóhelyet. Talált is nekünk egy szuper nagyot, amiben szintén nem volt semmi hely. A következőre pedig egy benzinkút szerűséghez hajtottunk, itt egy ember mondta, hogy lehet parkolni. Oké. Akkor parkolok. Jön utánam, hogy az nem úgy van, majd ő parkol. Hmm... Odaadtam a kulcsot, majd kicsit mérges lettem. Itt vagyunk a remekül marketingelt Toszkánában, a népek azonban olaszon kívül nem beszélnek semmit, elmarad a seggnyalás, a jó kaják, túrisztikailag felkészületlenek. Mondtam is Adrinak, hogy következő nap nem megyünk városba, pihenünk otthon.

Szegény kicsit megrémült, de aztán megnyugodtam én is, mikor elvezetett a városközpontba. Kiderült, hogy már most elkezdődtek a középkori napok, már fel van szórva a főtér homokkal. Olyan ez, mint nálunk a Nemzeti Vágta. Aztán megtaláltuk a Dómot is, nah ez az ami miatt tényleg érdemes volt eljönni. Először megijedtünk a hatalmas sortól, de hamar elfogyott és bent aztán tényleg király látvány tárult elénk. Képeket tessék nézni! Több mint 600-an voltunk egyszerre bent és bent is töltöttünk szerintem közel egy órát. Még csak pénzt se kértek a belépőért. Szóval itt egyenlített Siena.

Ezek után kerestünk egy igazi kis tavernát (Taverna el Capitano, vagy valami hasonló), ahol kértünk mix kaját, mivel amúgy se tudtuk mi micsoda, akkor legalább már sok micsodát együnk. Azért kíváncsi lennék, ki tudja beazonosítani miket ettünk. Volt egy olyan cucc, ami egyik irányból póréhagymának a másikból gombának nézett ki és olivaolajban volt áztatva. Én mondjuk azt tippeltem volna, hogy articsóka, de nem teljesen tudom milyen az :). Volt egy zöld cumós, amit miután megkóstóltam, azt hittem alga. Volt benne egy fehéres-barnás izé, ami több felé elágazott, de ehhez nem mertem hozzányúlni. Adri aztán szemügyre vette és azt mondta, hogy szálkái vannak, úgyhogy hal. Rendben, akkor már felismertem, hogy sziámi szardíniáról van szó és mesterien kettéválasztottam őket, majd megettem. Aztán volt még mindenféle szalámi és sonka, de ezeket fel tudtam ismerni.

Kaja után még bóklásztunk kicsit, de elindultunk az autóhoz visszafelé. A parkolás több volt mint otthon (3 euro/óra), de kevesebb, mint amire számítottam. Sienaból ennyi elég, keresünk majd más lovagi játékos helyet. Irány haza. Útközben megint megláttuk a mini vár tornyait, és most én csábultam el. Lekanyarodás az autóútról és cél Monteriggioni.

Ez tényleg egy pici kis település a domb tetején, talán ha 100-an lakhatják. Az egész körbevéve várfallal és a várfalon tornyok. Akkora lehet, mint az Egri vár. Baromi szépen megcsinálva, nincs zsúfolásig tele, jó érzés tölt el bármerre nézel. Mindenféle boltból van egy, a fagyizóban végre házi fagyit kapni, ami finom is. Ízlésesek a kézzel készült kerámia termékek, vettünk is végre valamit. Kétszer is körbejártuk az egészet, mert olyan jó volt sétálgatni. Aztán a várfalra is vettünk jegyet, és mivel 2 helyen is fel lehet menni, így megint körbementünk. Találtunk egy boltot, ahol árulnak kalapokat, Adrinak pedig kellett valami, mert nagyon nem bírja ezt a kemény napsütést. Csodák csodája, találtunk neki, pedig ő aztán tud válogatni. Szóval le a kalappal ez előtt a kis település előtt. Mindenkinek csak javasolni tudjuk, ha Toszkánában jár, Monteriggioni-t kár lenne kihagyni!

Előző este megkóstoltuk a helyi bort. Testes volt, vörös és száraz. Nem sokat bírtunk belőle inni, de a szemünket jól lehúzta, így 22:00-kor már ágyban is voltunk és aludtunk.

Reggel nagyon fitten kezdtük a napot. Reggeli után (kenyér, paradicsom, mozarella, sonka és pesto) kimentünk a medencéhez, mert nekünk olyan is van ám. Tegnap már teszteltük Montaionéból visszaérve és ki is találtam, hogy napi 10 oda-visszát úszok a 20 méteres medencében. Mindig ajánlgatták, hogy kellene ezt csinálni, de sose volt hozzá időm és kedvem. Most van. Úszkálás után olvasás, végre elkezdtem a Steve Jobs könyvet. Nagyon érdekes, azt hiszem hatással lesz rám...

Adri közben megtervezte, hogy milyen helyekre menjünk el és első uticélnak a kb 20 km-re fekvő San Gimignanót választotta, ami a tornyairól híres. Régen volt vagy 70, de most már csak 13 van meg. Ezt a gazdagok építették, hogy mutassák, hogy ők gazdagok. Lehet, hogy azért védelemhez is jól jött. Szóval ide mentünk el. Már messziről láttuk a tornyokat és tudtuk, hogy még a város szélénél le kell tenni az autót, mert nem tudunk bemenni, csak gyalog.

Parkolás után 3 perccel, már a városkapun mentünk át, a belső óváros egy városfallal van körülvéve. Bent minden olyan középkori. Szűk utcák, magas falak, minden kő és tégla. Meredek és kacskaringós utcák. Beértünk a főtérre, ahol megnéztük a Dómot. Adri be lett öltöztetve kékbe, valami papírszerű anyagba, mert a lábát és vállát takarni kellett. Odabent aztán a színtiszta brutalitás fogadott. Volt vagy 8 oltár, ilyen sok kis templomban templom, középen a festés mint valami lovagi tornán, az oldalsó óriási falak pedig gyilokkal és öldökléssel voltak telerajzolva. Nah meg persze pajzán ördögökkel akik a kövér pokolra jutott embereket erőszakolták. Komolyan mondom, régen horror film helyett volt a templomba járás.

Miután itt végeztünk, szépen körbejártuk amit csak tudtunk. Feeling volt, de az építészethez elég keveset értünk, így nagyon azért nem voltunk elájulva (nah jó, Adri el volt ájulva rendesen). Kerestünk egy jó kis éttermet és ettünk lasagnet és raviolet. Finom volt. Kijöttünk és szemben egy cukrászda szerűség bejárata volt, betértünk hát oda is. Vettünk méztől és cukortól csurgó gyümölcskenyérszerűséget, ami tele van mandulával és mogyoróval. Vettünk bort is, ami kicsit megtréfált minket, mert ki volt téve az üveg, rajta a felirat, hogy 3 és 4 euro. Oké. Akkor kérünk olyat is egyet egyet. Csávó mond valamit, mondja, hogy glass. Igen mondom, glass=üveg, azaz kérünk 2 üveget. Kiküld minket, hogy üljünk le. Látom ám, hogy elkezdi kinyitni. Szaladok hozzá, hogy ne nyissa ki, elvinnénk. Akkor megint kis beszélgetés és mondja, hogy ez a glassnak az ára a bottle többe kerül. Jah, hogy bottle, persze az az üveggel mértékegység.

Hazafelé aztán a kacskaringós úton Adri vezetett, tök jó, mert legalább megtapasztalja a vezetés könnyebb verzióit is (eddig csak Budapest) én pedig tudok nézelődni. Hazaérve aztán megint kimentünk a medencéhez olvasni. Tök jó ez a Steve Jobs könyv! Aztán megint úsztam, így ma 20 oda-visszám van már.

Azt hiszem egy éve nem aludtunk ennyit, mint amennyit most sikerült. Nagyon ránkfért már. Sokáig az ágyban voltunk és éltük a friss házas életet :)

Miután sikerült kikászálódni az ágyból, megnéztük a szállásunkat tüzetesebben. Mi egy kicsiny melléképületben vagyunk (kb 50-60nm), ezen kívül van még 2 nagyobb épület. Ez a tipikus toszkánai feeling, nagy belmagasság, vakolatlan, kőből és téglából épített házak. Nagyon szép a kert és a kilátás. Mindenütt dombok, tele szőlővel, fákkal és mindenféle tájra jellemző ültetvénnyel (pl.: olajfa). A dombok tetején házak, templomok és a magasnövésű fák szépen sorban.

Kíváncsiak voltunk már a városkára és a hasunk is kongott, így autóba ültünk és bekocsikáztunk a központba. Mi ugyanis a városka szélén vagyunk, nincs itt semmi. Odabent aztán letettük az autót és elmentünk fagyizni. Finom volt, de semmi különleges, pont ugyan ilyen fagyit árultunk mi is a cukrászdánkban. Aztán végig a városon és megtaláltuk a boltot. Szerencsére nyitva volt, itt ugyanis szokás mindig mindent bezárni, munka helyett szieszta. Ebben a hőségben ami amúgy napközben jellemző, meg is értem. Szóval bevásároltunk, vettünk bruschettát, sajtot, bort, halat és mindenféle olyan kaját, hogy olasznak érezzük magunkat.

Útközben találtunk egy nagyon szép kis kilátót, így visszamentünk az első parkolóhelyre és onnan mászkáltunk. Voltunk sikátorokban, találtunk magunknak éttermet, amit majd jól ki is fogunk próbálni. Érdekes amúgy ez a környék, mert eddig nem tűnik nagy durranásnak, de valami mégis csak van benne, ami miatt hangulatos lesz és az embernek romantikázni támad kedve.

Kedvenc fotósunktól kaptunk egy kis meglepetést :)

A laptopunk lemerult es meg nem tudjuk, hogyan fogjuk tolteni, igy most meg csak egy rovid bejegyzes.

Ejfelkor lefekudtunk, majd 02:09-kor mar csorgott is az ora, hogy tessek keszulodni. Elozo nap mar osszepakoltunk, igy egy gyors reggeli es hurcolkodas az autoba. 3 ora korul el is indultunk. Adri kezdte a vezetest, hogy en valamennyire pihent legyek, igy Magyarorszagon o taposta a pedalt. Tok ugyes volt :)

A hatar atlepest kovetoen megalltunk matricat venni es kaveztunk is egyet. Innen en kovetkeztem. Valahogy a labam teljesen elfaradt, jol jott volna most egy automat, igy 100 kilometerenkent pihentunk. Mikor nagyon kivoltam, akkor Adri ismet atvette es meg azt is hagyta, hogy aludjak valamennyit. Igaz kb 5 percenkent felkeltett, hog segitsek, de volt egy szakasz, amikor 15 percet is aludtam es egyedul ment vegig 2 alaguton is. Ez nagy szo, mert meg sose vezetett egyedul. Kicsit tokos csaj lett belole, miota levetodott a lorol :)

Mikor visszavettem tole ismet a kormanyt, akkor tartottunk egy hosszabb szunetet es kb 45 percet aludtunk az autoban. Tok jo helyen alltunk meg, van rola kep is. Innen aztan nem volt megallas, csak tankolasnal es pisinel. Az olasz hatar kornyeken baromi szep hegyek voltak, errol is keszitettunk par kepet es videot.

Az utolso szakaszon aztan mar nagyon nagyon szenvedtem, talpam teljesen kesz volt, de ide akartunk mar erni a szallasra. Mivel egy kis folduton kellett lekanyarodni, elsore elmentunk mellette. Kovetkezore megtalaltuk, de akit szallasadonknak hittunk, nezett nagyokat, hogy nekunk itt aztan nincs szallas. Hat persze, mert a GPS rossz helyre hozott, kb 1km-rel arrebb volt a helyunk. Nem bantuk, mert sokkal szebb helyre jottunk, van park, komoly kis hazikonk.

Bepakolas es furdes utan en kidoltem az agyra es el is aludtam, ez volt 19:00 korul. Reggel 8:00-kor ugyan felkeltem, de az agybol csak 13:00-kor kaszalodtunk ki, mert tobbszor visszaaludtunk. Most aztan kipihenten es fitten kezdjuk a toszkanai kalandot :)

Kepek hamarosan!

UPDATE!!! Képek és videók! (Tudjuk tölteni a laptopot :))

Útvonal letölthető innen

Kedvenc fotósunkkal (Dégi Attila) úgy döntöttünk, hogy nem az esküvő napján, hanem rá két nappal készítjük el a kreatív fotókat Budapesten. Sokkal praktikusabb így, mert nem vagyunk időhöz kötve és a helyszínek is nagyon szépek.

A késő délutánt választottuk (18:00), mert ilyenkor a legjobbak a fények. Anycit kértük meg, hogy fuvarozzon minket és segítsen az öltözködésben. Mikor mindennel megvoltunk, elmentünk a Vajdahunyad várához, ahol a rengeteg túrista előtt baromi jó képeket sikerült készíteni. A fotózást a Lánchídnál fejeztük be, ahova pont alkonyatkor értünk oda, ekkor kapcsolták fel a lámpákat.

Ízelítőül legyen hát itt néhány kép a fotózásról:

• ACS2_029-Edit_resize.jpg
• ACS2_039-Edit_resize.jpg
• ACS2_047-Edit_resize.jpg
• ACS2_076-Edit_resize.jpg
• ACS2_113-Edit_resize.jpg

Év eleje óta erre a napra készültünk. Minden héten foglalkoztunk az esküvő előkészítésével, és az utolsó 2 hónapban nagyon sok időt foglalkoztunk a táncok tanulásával is. Vártuk hát a nagy napot, mert tényleg úgy álltunk neki, hogy ilyenből csak EGY van az ember életében és akkor az legyen szép és jó!

Igyekeztünk előző este korán lefeküdni, de a 20:00-ra kitűzött pizsomalövés elcsúszott 00:30-ra. Persze még az óracsörgés előtt felkeltünk, izgatottak voltunk mind a ketten. Engem aztán hamar kitettek a lakosztályból, mert innentől kezdve ez lesz a csajok készülődésének helyszíne, nekem pedig nem szabad látni se a menyasszonyt, se a ruháját. Átköltöztem tehát öcsémhez a szomszéd szobába.

Reggel meglátogattam a Katinka termet, ami a vacsora és party helyszíne lesz. A dekoros kicsit késett, majd miután megérkezett, közösen átbeszéltük mi-merre-hogyan-hány-méter. Segítettem az asztalra szétpakolni a tollakat és borítékokat, amikbe majd a nekünk szánt jókívánságokat lehet elrejteni. Mivel nekem az öltözködés vagy 15 percbe is beletellik, úgy döntöttem, hogy a délelőtt kezdődő Magyarország-Szerbia kézilabda meccset simán van még időm megnézni. Öcsémmel el is kezdtük, de pont a félidő előtti utolsó percben szóltak Anyciék, hogy megjöttek. Irány hát vendéget fogadni. A második félidő 15 percére értünk vissza, és ahogy bekapcsoltuk a TV-t, már ordított is a kommentátor, hogy egyenlítettünk. Innen egy izgalmas negyed óra várt ránk, és mivel ez a mi napunk, ezért minden össze is jött. Nyertek a magyarok, bejutottunk a 8-ba.

A szertartásig volt még 4 óra, és kezdtem rájönni, hogy nekem ez így baromi unalmas lesz. Minden előkészítve, nincs semmi dolgom, a videósok pedig csak 16:00-kor forgatnak velem. Időelütő feladatnak a vendégfogadást választottam, ami egész jó kis program volt, teljesen jól lefoglalt. 15:00-kor mikor minden szolgáltató megérkezett, akkor megtartottuk a szokásos napi meetinget, mert az nem maradhat el, nekem meg a lelkem rendbeteszi, ha tudom, hogy mindenki tudja mit szeretnék. Biztos ami biztos, osztogattam programfüzetet is (A4-es lap).

Az utolsó egy órában le lettem videózva öltözés közben, és fényképeket is készítettek remek testemről. Végül azonban mindenki elhagyott és egyedül kellett a hátralévő 15 percet eltöltenem. Nem tudtam mi történik, nem tudtam a csajok hogy állnak, a vendégek össze vannak-e terelve, szól-e a zene. Nem tudtam a fogadalmamat sem, és azt se, hogy ezt fejből kell majd mondanom, vagy ismételnem. A 15 perc éppen elég volt arra, hogy föl és alá mászkálás közben a 6 négyzetméteres szobában megtanuljam a 4 sort.

Te vagy az egyetlen a Földön,

Akiért mindent megteszek,

Veled életemet töltöm,

Nem csak a múló perceket.

17:03-kor aztán hallom, mozgolódnak a szomszéd szobában, jönnek a csajok. 5 koszorúslány és a menyasszony. Gyönyörű. De tényleg. Mosolygás. Irány a hintó. A hintóra gyorsan felpattantam, majd Adrinak is segítettem, illetve segítettek neki alulról is, hogy fel tudjon szállni és ne sérüljön a ruha. Aztán gyite paci! A násznép már várt minket, hogy mennyire voltak meghatódva azt nem tudom, mi csak magunkra koncentráltunk. Leszállás. Megszólal a Nászinduló, mi pedig átlépjük a boldogság kaput és megyünk a pódium felé.

Itt nem tudtam mi fog pontosan történni, és most se tudom mi hogyan volt. Figyeltük az anyakönyvvezetőt, aki nagyon profi volt, fogtuk egymás kezét és tettük amit mond. Felállunk. Himnusz. Igen. Igen. Gyűrűhúzás. Elmaradt csók (nem figyeltük, hogy a gyűrűhúzás után kell ilyet). Fogadalom. A hangom megcsuklik, a násznépnél eltörik a mécses. Homokszertartás. Szülőköszöntő. Mindenki sír. Közben gitár szól (élő). Végül kivonulunk, pezsgőt nyomnak a kezünkbe. Nem számítottunk rá, így az anyakönyvvezetővel se koccintottunk. Kaput átlépve aztán egymással érintettük össze poharunkat, majd ajkunkat is, végre megvolt az első hitvesi csók!

Az év talán legmelegebb napja volt, köszönhetően lángoló szívünknek, de a násznépet arra kértük, maradjanak velünk még egy kicsit a napon. Először Adri dobta el a csokrát, egész délelőtt gyakorolt, így jól sikerült, a virágokat pedig Nóri kapta el. Majd én foggal és körömmel leszedtem a legényfogót és mint Usain Bolt ahogy íjászkodik, olyan mozdulattal én is kilőttem ezt a gumis cuccot. Árpi kapta el, aki Nóri pasija. Gyanusan készül itt valami kérem. Mindenki kapott pezsgőt és mondott pár kedves szót nekünk, mi pedig fogadtuk a köszöntőket. Az utolsó napos program pedig az volt, hogy Ákos a ceremónia mester felolvasta, hogy kikkel szeretnénk közös fotót. Következik Adri anyukája, mamája, testvére, unokatestvére és férje, keresztanyja és keresztapja, felkészül a minden Szirják.

18:45-re már be is keveredtünk a Katinkába, ahol a vendégek nagy tapssal fogadtak bennünket. A mák pálinka már ki volt készítve az asztalra, majd ahogy a főasztalhoz értünk, kaptam egy mikrofont is, hogy mondjak köszöntőt. Kicsit féltem tőle, hogy nem fog menni a beszéd, de végül csak megoldottam. Következett a vacsora, kezdetnek egy jó kis húsleves érkezett. Volt benne anyag rendesen és nagyon finom is volt. Tudtam, hogy nem szabad teleennem magam, mert sok kaja érkezik még és táncolni is kell. A marhapörkölthöz így már tényleg csak épp hogy hozzáértem.

Jött egy kis szünet, majd meghallgattuk unokatesóm nekünk írt versét. Ezután jött a gyerekkorunktól mai napig összeállított slideshow, majd pikk-pakk felkaptam a sétapálcát és a cilindert és elkezdtük a keringőt. Ezt már január óta gyakoroltuk, így sikerült ügyesen eltáncolnunk és tetszett is mindenkinek. A keringő után pedig a zenekar (StandUp!) rákezdett és jött egy kis tánci-tánci. Olyan jól sikerült ez nekem, hogy indulhattam volna vizespólós versenyen is, merthogy nem volt egy száraz négyzetcenti sem az ingemen. Még szerencse, hogy hoztam vagy 5 inget az esküvőre...

Tálalták a sülthúsokat, majd mikor ebből is már mindenki fogyasztott, Ákos egy ügyes trükkel csalta tőrbe a vendégeket. Megkért mindenkit, hogy aki lány az menjen és erősítse Adri csapatát, aki pedig fiú az erősítse az enyémet. Ki is jött mindenki, mi pedig betaníthattuk nekik a koreográfiát, amit korábban kiötlöttünk. Riszálom, úgyis-úgyis. Mindenki nevetett és tapsolt, az alaphangulat megvolt. Toltuk hát a denszet egészen 23:00-ig, amikor érkezett a torta.

Nem volt tüzijáték, nem volt csilli-villi. Viszont a torta finom volt, melynek első szeletét az éppen aznap 83 éves Adri nagyijának adtunk. Következtek a 31. házassági évfordulójukat ünneplő szüleim. A harmadik szelet pedig Gyurci és Kriszta pár napja született babájának, Violettának járt, amit unokatesóm vett át. A többit már a helyi személyzet vágta fel és osztotta szét.

Mikor mindenki megtömte a pocakját, akkor jött az én műsorszámom. Herkules. Igen, a Disney féle. Be voltam öltözve és nyomtam egy kardozós, bokszolós, fenékriszálós showt, amit a csajok nagyon élveztek. Utána fényképezkedhetett velem mindenki, illetve a remek felsőtestemet is lehetett tetoválni, melyért cserébe adtam gyerekkori képet. A csajok a végére annyira begerjedtek, hogy mikor a táncparketten felkértem őket, akkor a tógámon kívül mindent letéptek rólam. Legalább nem volt melegem.

Éjfél körül aztán Ákos elmondta, hogy most akkor meg lehet pörgetni a menyasszonyt, nem kell mást tenni, mint a jókívánságos borítékot a cilinderbe helyezni. Volt aki kétszer is sorba állt. Igaz Bega? Aztán Ákos is felkérte Adrit, majd egy betyár rohant be és kapta ölbe a kedvesem. Kint 3 haverja várta, akikkel közösen feldobták a lóra, először fordítva, majd egy nagy csapás a ló seggére és vágta. Egészen 3 lépésig, amikor a betyár és Adri együtt zuhantak a földre. Nah itt lett majdnem vége a bulinak, de Adri lélekjelenléte és hősiessége megmentett minket. Felállt, nem panaszkodott, csak a könyöke fájt kicsit.

Ezek után ki kellett szabadítanom. 3 próba volt. Először csattintsak az ostorral. OK. Üssek le egy bábut egy rönk tetejéről. DONE. Majd csattintsak az ostorral úgy, hogy az Adri köré tekeredik. Igen ám, de ekkor nekem háttal fordult, és közel egy tenyérni helyen látom ám, hogy vérzik a háta. Nagyon óvatosan csak imitálva köré tekertem az ostort, majd gyorsan elvittem a szobába átöltözni és ápolni. Egy láda kötszert elhasználtunk, Ágival közösen fertőtlenítettük a sebeket és tekertem be a testét fáslival. Kicsit ijesztő volt. Piros ruha, alatta meg a múmia. Adri azonban ma este a hőst játszotta és mondta, hogy hajrá, irány a táncparkett.

Visszaérkeztünk hát lefürödve, piros ruhában, fáslival. Adrit felkaptam a vállamra és Péterfy Bori - Hajolj bele a hajamba számára olyat csináltunk, mint még soha. Volt itt kéremszépen ölbe ugrás, levegőbe rugdosás és 360 fokos hátraszaltó is, na meg persze az elmaradhatatlan léggitár Adri fenekén. Mindenki megnyugodott és ismét belevetettük magunkat a buliba.

Nagyon nagyon jól sikerült az este, úgy láttuk, hogy mindenki velünk örül és jól érzi magát. Elképesztően boldogok voltunk mind a ketten. A bulit 04:00-kor zártuk, amikor a zenekar átment először ballada éneklős számokba, amit a fáradt emberek teli tüdőből ordítottak, majd 2 lassú számmal köszöntek el, U2 - One, majd egy csak nekünk szóló szám, amit végiglassúztunk összebújva.

Köszönjük mindenkinek, hogy eljött és felejthetetlenné tette számunkra ezt a fontos napot!